érzések...vágatlanul

Először is, szia Dóriiiiiii! ^^
Úgy örülök, hogy rendszeres olvasóm lettél, nagyon örülök neki!! Írj megjegyzéseket ahova csak akarsz, szeretettel fogadom mindet!! :)

És másodszor.....

Azon gondolkozom, hogy leírjam-e jelenlegi érzéseimet, mert nagyon is fáj az, amit érzek... Tényleg...fáj....

Ritkán vagyok rossz kedvű, leginkább azért mert igyekszem az életet nagyon pozitívan szemlélni! Imádom a természetet, így a virágokat, az állatokat és természetesen az embereket. Szeretek a barátaimmal és a családommal lenni, bár mostanában érzem azt, hogy besokaltam....

Folyton mosolyogni és vidámnak lenni, nem egyszerű, főleg, ha a környzeted nagyon is megnehezíti a helyzetedet...

Nem akarom annak a látszatát kelteni, hogy sajnáltatom magam, mert akik ismernek, azok tudják, hogy nem szokásom...

Mostanában egyre gyakrabban érzek fájdalmat bent, a mellkasomban és nem a tüdőmmel van baj vagy ilyesmi, mert ott a szívcsakránk van, ami az érzelmeinkért felelős...és ott a gond...

A legnagyobb bajom az általános "betegség", a magány...

Nem arról van szó, hogy nincsenek barátaim, mert vannak... (Asuval az élen!!)...de nem találtam még meg azt a valakit akit szerethetek és ő is viszomt szeret engem...

Nehéz erről írni...de kell, mert ha nem írom ki, akkor felemészt...egy sebhely még így is ott éktelenkedik a szívemen és akármennyire próbáltam, nem sikerült még begyógyítani....lehet, hogy a hege örökre megmarad...

Nem tudom, hogy miért érzem hülyén magam amiért erről írok... egy hang a fejemben azt kiabálja, hogy miket beszélsz.... de nem érdekel

Az ember szomjazza a szeretetet és hiába vannak barátai, ők nem tudnak olyan szeretetet adni mint egy társ... az egészen más...

Próbáltam okosat írni, amellett, hogy kiírtam mindent ami eszembe jutott és nagyjából azt ami bántott...

Puszi mindenkinek, remélem legközelebb egy vidámabb témával tudok nektek szolgálni, de most muszáj volt; ahogy már utaltam rá, nehéz folyton mindenhez jó képet vágni, ha közbe sokan sz*rnak arra amit te érzel.... de ne adjátok fel ti sem.... mindig van egy jóbarát akire számíthattok, aki segít nektek, aki mellett önmagadok lehettek, de ehhez az kell, hogy bátran nyíljatok meg, ne féljetek önmagatok lenni és önfeledten mosolyogni....most, hogy írtam róla és természtesen megbeszéltem Asuval, valamivel jobb lett és érzem, hogy jobb élni! :)

Egyébként általában akkor vagyok zaklatott, ha belezúgok valakibe, akkor először rózsaszín köd, meg vidámság és hiperaktivitás ^^, de idővel mindig fáj... mondják, hogy a szerelem fáj....és néha tényleg..., de nem adom fel, mert sosem adom fel!!! Csak kicsit fel kell töltődnöm...

Szorítsatok nekem!! Mindenkinek szép napokat kívánok az eső ellenére is és egy fiút/lányt, aki mellett megtaláljátok az igazi boldogságot!!! ^^

Üdv: Rose